Magyar Péter csúcsra járatja a “szatellitpártozást”, most éppen új Facebook-posztban rágalmazza a Mi Hazánkat. Magyar Pétert már tavaly feljelentettük a hazugságai miatt, azóta várjuk, hogy a bíróság kitűzze az első tárgyalás napját. Miközben azonban a Fidesz hamis ígéretekkel, látszatintézkedésekkel próbálja megszerezni a Mi Hazánk szavazóit, a Tisza Párt elnöke a hazug szatellitpártozással igyekszik ugyanezt elérni.

📍Néhány nappal ezelőtt Magyar Péter már gátlástalanul, ordas nagyot hazudott, amikor azt írta, hogy Borvendég Zsuzsanna saját akaratából ült a fideszesek mellé, és együtt állt fel megtapsolni az ukránok háborús szónoklatát a fideszes képviselőkkel. A valóság ezzel szemben az, amit videón és fényképeken is megmutattunk, hogy egyetlen magyar képviselő volt, aki nem állt fel, és az a Mi Hazánk EP-képviselője, Borvendég Zsuzsanna volt, aki természetesen nem szabad akaratából ült Ferenc Viktória mellett, hanem azért, mert a hivatalos ülésrend szerint oda ültették az EP-vezetői. Ezzel szemben valóban összenőtt, ami összetartozik. Együtt álltak fel tapsolni a Fidesz, a Tisza Párt és a DK jelen lévő képviselői. Így állnak össze bármikor, ha az érdekeik éppen úgy kívánják.

❗️Mi azonban nem akarunk egyikükkel sem koalíciót kötni. Nem véletlenül alakítottunk saját frakciót az Európai Parlamentben is az európai szövetségeseinkkel, és nem csatlakoztunk a Fidesz frakciójához.

↘️Ugyanígy a magyar Országgyűlésben sem készülünk ilyesmire. Az egész életében fideszes, a NER által kitartott Magyar Péterrel szemben ugyanis nekünk vannak elveink. Minket már akkor is zavart a korrupció, amikor Magyar Péter vagy Ruszin-Szendi Romulusz oltásparancsnok még fideszesként lubickolt benne. Mi kizárólag ügyek mentén szavazunk. Ezt lehet látni az önkormányzatokban, ahol a mérleg nyelve vagyunk. Pécsen például 7 pontban fogalmazta meg a Mi Hazánk, hogy mihez köti az SZMSZ elfogadását. Valamennyi pont a pécsiek érdekeit szolgálta, és végül a Fidesz és a balliberális ellenzék is támogatta a mi 7 pontunkat, ezzel pedig a pécsiek jártak jól. Minket mindkét oldal támad az elvhűségünk miatt, mert sehol nem engedünk sem fenyegetésnek, sem zsarolásnak, ahogy megvenni sem lehet minket. Ezért támadta a Mi Hazánkat a fideszes Kövér László egy interjúban az ügyek mentén szavazó, tisztességes tatabányai képviselőnk miatt, és ezért támadnak minket a balliberálisok, a Tisza Párt is.

🤡Soha nem volt annyira fontos az elvhűség, mint most, amikor Magyar Péter nemzeti jelmezt vesz fel, de közben a gyermekeknek homoszexuális mesekönyvet író Bódis Krisztával az oldalán támogatná a Pride megrendezését, a Fidesz pedig együtt áll fel tapsolni a globalista háborús propagandának a Tiszával és a DK-val.

🤔A Mi Hazánkat egyik párt sem fogja tudni maga alá gyűrni, nagyobb esély van arra, hogy ők hárman állnak össze. Vajon mi lehet az oka annak, hogy a saját feleségét is lehallgató Magyar Péter egyetlen hangfelvételt sem hozott nyilvánosságra az évtizedeken át testi-lelki legjobb barátjának számító Gulyás Gergelyről, a kormány legfontosabb emberéről? Eközben Orbán Viktor szép csendben jogköröket irányított át más miniszterektől Gulyás Gergelyhez, ezzel a kormány legfontosabb emberévé emelve a Miniszterelnökséget vezető minisztert.

‼️Hazudott már annyit az egész életében fideszes Magyar Péter, hogy róla bármikor, bármilyen elvtelen fordulatot el tudunk képzelni.

forrás: Dúró Dóra Facebook oldala

Oszd meg:
0 0 szavazat
Cikk értékelés
1 Komment
Beépített visszajelzések
Az összes komment megtekintése
1
0
Szóljon hozzá!x