Korábban azt is megfigyeltük, hogy a kampányba a kormánypárti oldalon magukat civilnek mondó szervezetek is bekapcsolódtak, melyekre eleve nem vonatkoztak a kampánypénz költési szabályok.
– Azért tartja fenn a Fidesz ezt a háromosztatú kampányolást, azaz van egyrészt az állam, a kormányoldali kiadás, tehát amikor elmossa a párt és az állam közötti határokat, másrészt vannak az úgynevezett harmadik szervezetek, tehát a kampány kiszervezése, például a CÖF, és harmadrészt van a párt maga, mert ez bejött. Ez működött ‘14-ben, ‘18-ban, ‘22-ben, az ellenőrző hatóságok erre vannak szoktatva, tudják, hogy az Állami Számvevőszéknek, a Kincstárnak, a választási szerveknek hol kell becsukni a szemüket. Az emberek is hitelesebben fogadnak el egy üzenetet, ha az a magas autoritású kormánytól érkezik, és nem valamely párttól.








